2009 Hírek
Minden kedves Barátunknak, Ismerősünknek, valamint a honlap látogatóinak Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk.

2009. december 5-6-án Nitrán jártunk.
Aida 5-én Kitűnő II minősítést kapott.
6-án hármas konkurenciában Kitűnő I, CAJC címmel gazdagodott, majd a délutáni BIS-ben, bekerült a szűkítésbe is :-)

2009.november 28 és 29-én Pesten jártunk, a 110 éves Jubileumi, és a Derby kiállításon.
Sajnos 28-a nem az elképzelésünk szerint sikerült, hisz Aida megijedt valamitől, ami miatt nem akart futni a ringben. Ennek ellenére nagyon örültünk Balázsovits Jánosnétól kapott számunkra nagyon szép bírálatért, és bíztató szavakért, de sajnos futás nélkül nem bírálható minősítést kaptunk.
29-e már jobban ment, hisz itt már sikerült feloldódni, és nagy örömünkre hármas konkurenciában Aida Kitűnő I, HPJ, majd a növendék osztályban győztes szukát megelőzve Derby győztes címet is elnyerte. Nagyon büszkék vagyunk rá, hisz ő első nálunk született alom egyetlen szuka tagja.
Valamint ezzel az eredménnyel, Aida teljesítette a Hungária Junior Champion feltételét.

Új képet kaptunk Aida Világkiállításon való szerepléséről.
A képet köszönjük a Balázsovits házaspárnak (Nyitramenti kennel) Valamint Posch Péternek a kép készítőjének.

Újabb, számunkra nagyon fontos dátumhoz értünk. 2009. november 28-án Angel betöltötte 4. életévét. Szeretnénk ezúton is, az összes tesónak Nagyon Boldog Születésnapot Kívánni.

Ezúton szeretnénk minden Babánknak, tehát az Angels Flowers A-alom minden tagjának Nagyon Boldog Születésnapot Kívánni! Még nagyon sok ilyen szép napot kívánunk!

(Aida tortája)

Sajnos mostanában nem volt elegendő időnk, hogy frissítsük a honlapot. Így most egyszerre közöljük az új információkat, időrendben visszafelé.
2009.10.10-én került megrendezésre Pozsonyban a World Cocker Schow, ahol társtulajdonban lévő kiskutyánk, és családja is szerepelt szép eredményekkel.
Cashmere Touch Of Pearl Lagoon "Merci" - Nagyon ígéretes 2
Created with Passion Of Pearl Lagoon "Max "Merci testvére -Nagyon ígéretes, Legszebb béby kan, RES.BIS. BABY!!!
Athina's Product Geraldine "Pinky"Merci anyja -Nagyon jó
Köszönjük Káldiné Szakács Annamáriának, Merci tenyésztőjének, hogy elvitték a mi kis picurkánkat is.
Merci (bal oldali picilány)

Max

Pinky

2009.10.09-én Pozsonyban jártunk CAC kiállításon Aidával. Nagy meglepetés ért minket, hisz az előtte nap levő Világkiállításon nyert fiatal szukát megelőzve Aida Kitűnő 1, CAJC címet, valamint Best Junior címet érte el.
Felvezetést, és felkészítést
nagyon köszönjük Balogh Enikőnek az
Angie's
Angels kennel tulajdonosának.
2009.10.08-án Aidával a Pozsonyi Világkiállításon jártunk. 16 megjelent fiatal szukából Aida nagyon ügyes viselkedéssel, nagyon jó címmel 4.helyezést érte el, valamint az osztályban magyar kutyák között az első lett. A Bíró Úr csak az első két helyezést elért kutyának adta ki a kitűnő címet.
Nagyon büszkék vagyunk Aidára, hisz nagyon nagy eredmény ez számunkra.
A felkészítésért és a nagyon szép felvezetésért nagyon hálásak vagyunk Kruzslicz Anitának, a Sherborne kennel tulajdonosának.

2009.10.02-03-án a kétnapos Komáromi CACIB kiállításon jártunk, ahol Aida mind a két napon Kitűnő 1, HPJ, Best Junior címmel lett gazdagabb.
Első nap köszönjük a felvezetést Balogh Enikőnek.
(a kép még kiállítás előtt készült, tehát felkészítés előtt)
2009.09.26 MKSZ Székesfehérvári CAC kiállításon Kitűnő 1 HPJ, Best Junior
2009.09.19. MKSZ Budapest CAC kiállításon Kitűnő 1 HPJ, Best Junior
2009.09.06. MKSZ Mosonmagyaróvári CAC kiállításon Aida Kitűnő 1 HPJ, Junior BOG III.
Angel pedig Kitűnő II, Res. CAC
Aida így kevesebb mint 1 hónap alatt teljesítette az MKSZ JCH feltételeit.
2009.08.16 MKSZ Budapesti CAC kiállításon, Aida Kitűnő II
Angel pedig Kitűnő I, CAC, HFGY, majd BOG I eredményt érte el.
2009.08.09 Esztergom CAC kiállításon Aida Kitűnő II címet érte el.

2009. július 18-án a Szombathelyi CACIB kiállításon, Aida Nagyon ígéretes, Kölyök Best Of Day Címet kapta


Megérkezett kennelünk új fél tagja :-)
2009.július 17-én megérkezett szomszédunkba Cashmere Touch Of Pearl Lagoon, egy gyönyörű szép fekete Angol Cocker Spániel. Képek hamarosan a kutyáink menüpont alatt.

Két testvére, még szerető gazdit keres. További info: www.pearllagoon.atw.hu

Július 5-én Nagykanizsán Aida Nagyon ígéretes 1, Best Puppy Címet érte el.

2009.06.21-én a Székesfehérvári CACIB kiállításon Aida, Nagyon Ígéretes, Best Puppy, valamint 17 kölyökből bekerültünk az első 5-be. Sajnos Aida a BIS-ig nagyon elfáradt, és nem akarta megmutatni magát, ennek ellenére, nagyon-nagyon büszkék vagyunk rá.

2009.05.03-án a Nagylengyeli CAC kiállításon Aida: Nagyon Ígéretes, Best Baby

2009.04.23. megújul a honlap

2009.04.05-én Pápán, Aida első kiállításán Baby Best in Show
Nagyon büszkék vagyunk rá.
