Hírek

2009   2010   2011

2010.12.30

Az eddigi elmaradt frissítések visszafelé. Sajnos megint sok van. Remélem nem marad ki semmi.

Először is minden kedves látogatónknak Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk.

2010.11.28-án Budapesten jártunk a Derby kiállításon. Balázsovits Jánosné Bírált, és nagy örömünkre Aida from Angels Flowers K1, CAC, CACIB, majd HFGY címet szerezte. A felvezetést köszönjük Balogh Enikőnek (Angie's Angels kennel) Nagyon boldogok vagyunk, és büszkék Aidára, szép évzáró ajándékunk lett.

2010.11.20-án Nitra-n jártunk, ahol Szabó Sándor bíró Úr bírált. Nagyon tetszett a bíró Úrnak Aida, így amikor átnézte meg is adta a kitűnőt, de sajnos, hiába adott több esélyt, Aida szintén átvette izgalmamat, és megmakacsolta magát, nem futott. Így sajnos a kitűnő is, nem bírálhatóra módosult, sajnos ezt még gyakorolnunk kell, főként nekem, hogy csarnokban ne idegeskedjem túl. Hisz Aidának amúgy nincs gondja vele, előtte simán ment, lépcsőzött és a csúszós kövön is gond nélkül sétált, futott.

 

2010.10.16-17-én részt vettünk a Komáromban megrendezett CACIB kiállításokon, ahol Aida mind a két nap Kitűnő III minősítést kapott.

2010.09.29

Megint elég sok hírrel elmaradtunk.

Sajnos egy szomorú hírrel kell kezdenem. Barátainknál a Sherborne kennelben örökre elbúcsúztak Queen Elizabeth-től "Sissy" Szeptember 25-én.  Nagyon elhanyagolt állapotban került menhelyre, tele kullanccsal. Innen vették magukhoz Anitáék, amint azt állapota engedte, hogy biztos, és szerető otthont biztosítsanak a számára. Sajnos már akkor sem volt fiatal.

Ezúton is szeretnénk megemlékezni Sissyről, sajnos elbúcsúzni már nem volt lehetőségünk

"A Mennyországot a Földdel egy híd köti össze, melyet Szivárványhídnak hívnak, mivel számtalan színben ragyog. A híd innenső oldala lágy, zöld fűvel borított dombok, hegyek, völgyek földje. Amikor egy szeretett állat meghal, ide kerül. Itt mindig van elég víz, eleség, folyton lágy tavaszi szellő; fújdogál. Az öregek megfiatalodnak, a sérültek újra ép ...tovább »ek és egészségesek lesznek, Pont olyanok, amilyennek álmunkban látjuk őket nap mint nap. Napjaik önfeledt játékkal telnek, Boldogságuk mégsem teljes, mivel mindegyiküknek hiányzik az a pótolhatatlan személy, akit maguk mögött hagytak. Nap mint nap játszanak és rohangálnak, de eljön a nap, amikor egyikük hírtelen megáll. Fénylő; szemei a messzeséget fürkészi, vágyakozó teste remegni kezd. Hirtelen kitér a csoportból és szinte repül a zöld fű; fölött egyre gyorsabban és gyorsabban. Észrevesz Téged és amikor te és különleges barátod újra találkoztok, összeölelkeztek az örömteli újraegyesülésben és soha nem váltok el többé. Az öröm csókjai záporoznak arcodon, kezed újra simogatja a szeretett fejet és végre újra belenézhetsz azokba a bizalommal teli szemekbe, amelyek olyan régen távoztak az életedből, de a szívedből nem hiányoztak soha.
 

Végül együtt keltek át a Szivárványhídon."

Isten veled kedves Sissy, Örökre szívünkben maradsz.

Új képek kerültek fel kislányunkról Veronikáról

Kiállítások:

2010.09.18-án Pákozd mellett jártunk MKSZ kiállításon.

Bár az időjárás, és a szervezés nem igazán segítette a kiállítókat, de utólag így is nagyon örülünk, hogy reggel nem fordultunk vissza, hanem ottmaradtunk :-)

Aida from Angels Flowers Dr Pozsonyi Anikó bírónőnél, CAC, BOB címet kapott, bár itt még csak a szép bírálatnak örültünk, hisz egyedül voltunk. Ezután a BIS-ben sok szép kutya közül Aidát választották BOG I-nek, majd nagy örömünkre a bírói testület egyhangúan Aidát választotta a nap legszebb kutyájának, tehát a BIS I-nek. Ami még nagyon jól esett, hogy több bíró is odajött gratulálni a kiállítás után, és dicsérték Aidát.

Ezútón is köszönjük a képeket, és gratulálunk Seres Krisztiánnak

2010.09.05-én Móváron jártunk. Bíró Gellén Tibor.

Artemon from Angels Flowers Kitűnő I, CAC

Aida from Angels Flowers Kitűnő II, R. CAC

2010.08.21-én Pozsonyban jártunk, ahol Aida ismét szépen szerepelt.  Denis Kuzelj bíróúrtól, 3-as konkurenciában Kitűnő I, CAC, és R. CACIB címet kapott. Másnap Mach Lisbeth bírónő szépen megfuttatta a csoportot, és sajnos a sokadik kőr után Aida már inkább játszani akart, így 4-es konkurenciában Kitűnő II címmel gazdagodott.

2010.07.21. Frissítések

Felkerültek Vera 3 hónapos képei

Megérkezett Angel HD eredménye, mely A minősítést kapott, tehát mentes.

2010.07.17-én a Szombathelyi CACIB kiállításon jártunk, ahol Aida nagy örömünkre Kitűnő 1, CAC, CACIB címet ért el, és ezzel Kvalifikáltatta magát a 2011-es CRUFTS-ra. Nagyon Boldogok vagyunk, bár még mindig nehéz elhinnünk :-)

Továbbá a kiállítás után felköszöntöttük legjobb barátnőnket, Kruzslicz Anitát (Sherborne kennel) . Ezúton újra Boldog Születésnapot kívánunk.

2010.06.10 Új képek kerültek fel kislányunk, Veronika albumába.

Új képek kerültek Artemon albumába

Új eredmények kerültek Aida oldalára.

Elmaradt kiállítási beszámolók kerültek fel

Beszámoló

Nálunk is elkezdődött a kiállítás :-)

Május 30-án Nagyvázsonyban jártunk. Artemon, Aida alomtestvére itt mutatta meg magát először kiállításon. Nagyon büszkék vagyunk rá, hisz első alkalommal volt ilyen helyen, és ennyi kutya között, de Ő mégis jól viselkedett. Aida és Artemon is Kitűnő I, CAC címmel gazdagodott :-)

Május 24-én Komáromban jártunk, Fekete Magda emlékére rendezett klubkiállításon. Nagyon jól megszervezett, jó kiállítás volt. Sajnos a bírálat kicsit elhúzódott, de nagyon részletes bírálatot kaptunk. Aida nagy örömünkre Kitűnő II, Res. CAC címet szerezte.

(képen Kitűnő I, CAC Rineweld Cleopatra's Mystery, Kitűnő II, Res. CAC Aida from Angels Flowers)

Képet köszönjük Lissai Erikának

 Május 02-án Férjem és Aida Kapuváron járt, ahol Balogh Enikőnek köszönhetően CAC címet szerzett. Köszönöm a felvezetést, és felkészítést Enikőnek, és persze a fajtaösszevetésnél a felvezetést férjemnek :-)

2010.04.10-én 0:13 perckor 3460 grammal, és 52 cm-rel,megérkezett családunk legfiatalabb tagja, kislányunk, Kovács Veronika. További képek itt.

Nagyon hálásak vagyunk orvosunknak, Dr. Fekete Zoltánnak, aki végig sokat segített a 9 hónap alatt, és persze a születésnél is.

Továbbá köszönettel tartozunk "szülésznőnknek", Harcsa Hajnalkának, nagyon sokat segített, hogy könnyebb legyen az a pár óra :-)

Nagyon büszkék vagyunk Aidára, hisz ő az első almunk egyetlen szuka képviselője, és nagyon szép eredményekkel zárta a 2009-es évet.

Sajnos nem végleges még a tartalom, hisz a MEOE szervezetétől még nem tudtuk átvenni a JCH címhez járó kupánkat.

2010. 02.13-án került megrendezésre a Hungária Collie Sheltie Corgie Klub éves klubvacsorája, egybekötve a Top 10, és Club Star díjkiosztóval.

Nagy örömünkre Aida szép eredményeket ért el.

Csak Augusztusban kezdte meg a fiatal osztályt, de így is nagyon szép eredménnyel Top 2 Fiatal szuka címet szerezte meg

Ezen kívül teljesítette a Fiatal Club Star cím feltételeit.

Valamint nagy örömünkre mi hozhattuk el, Bárdos Mónika által felajánlott Young Lady Vándorserleget, mely a legeredményesebb fiatal dark sable szukának jár.

2010.02.04. Végre felkerültek kutyáink képei.

Az oldal folyamatosan frissül.